Kawagoe

Reggel fél 8-kor átmentem Maiékhoz reggelizni. Szép nagy adagot esznek reggel, így jól is laktam egy fél napra. Utána Mai elment dolgozni, én meg mentem az apukával és a nagyival a szomszéd faluba a vonatállomáshoz. Hamar megérkeztünk és könnyen megtaláltam mindkét átszállásnál az utat, így már egy órával a tervezett előtt megérkeztem Kawagoe állomásra. Ott átsétáltam a szomszéd Honkawagoe megállóhoz, és vártam, hogy megérkezzen Julian is. Addig benéztem a tourist information nevű helyiségbe, ahol egy néni ült, aki alig beszélt angolul, így japánul elmagyarázta nekem a térképet és az ajánlott útvonalat, meg külön kérdésemre, hogy hol lehet finom angolnát enni. Ez nem volt olyan fura kérdés, mert Kawagoe az angolnájáró híres, így a néninek volt is külön térképe az ilyen éttermekről. (Rossz szóvicc következik: a néni angolul nem, csak angolnául tudott...) Utána beültem egy Starbucksba és ittam egy matcha frapuccinot, ami után legutóbbi utam óta vágyakoztam. 10-re befutott Julian is és együtt vágtunk neki a városnak. 

Az első érdekesség egy karácsonyfa formájú műanyag palackokból készített alkotás volt. A flakonokban víz volt, körülöttük pedig LED lámpák és egy kép arról, milyen szépen néz ki ez az egész este, amikor világít. Persze még délelőtt volt, így inkább érdekes flakonalkotás volt mint szép. Tovább haladva elértük a régi házakat, amik belül többnyire ajándékboltokként üzemeltek, kívül meg kissé kormos és régi hatású Edo kori stílusban épültek. Volt egy harangtorony is, szintén fából, ami a leírás alapján többször leégett már, de mindig újraépítették. Az egyik utca angol neve penny candy lane volt, és végig cukorkákat és kis játékokat árultak rajta, otthoni vidéki búcsú kirakodóvásársorait idézve. Ezzel ki is merítettük a fő látnivalókat, így jöhetett az angolna (unagi). Elsőre nem sikerült megtalálni az ajánlott boltot az angolnatérkép alapján, így megkérdeztünk egy riksást, aki hamar útbaigazított minket. Az étteremben kiválasztottuk az ajánlott menüt, ami egész véletlenül a legolcsóbb is volt, és vártam az unagit. Erre nem kihoztak valami ismeretlen halat főételnek?! Jött ugyan az angolna is, de csak mint valami fura pácban lévő melléktál, vékonyka csík-falatok formájában. :( Lebukott Julian, hogy azért az ő kandzsi tudása is még fejlesztésre szorul! Kicsit sajnáltam, de azért úgy összességében finom ebéd volt. Ebéd után felsétáltunk még egy kicsit megnézni egy nagyobb szentélyt, aztán kezdett rámtörni az időeltolódás és az álom ellen küzdöttem. Ébresztőként bementünk egy játékterembe és megvertem Juliant a taikós játékban. Három menetet is játszottunk, nagyon élveztem! Kéne otthonra is. Utána beültünk egy kávézóba kicsit pihenni, felébredni, beszélgetni, mert még korsi lett volna hazamenni. Végül Juliannak mennie kellett valami egyetemi klubbos megbeszélésre (igazából csak ittak), úgyhogy elkísértem a vonathoz, aztán még úgy döntöttem, hogy megnézem este is azokat a világító flakonokat. Sötétben, így kivilágítva tényleg jól nézett ki! 

Kawagoéból sikeresen visszataláltam Maiékhoz, de még csak a nagyi volt otthon. Először nem akart beengedni, de aztán szerencsére eszébe jutott, hogy ki vagyok, és ajtót nyitott. Mai családja onsenbe ment, mert ma munkaszüneti napjuk volt, Mai pedig sokáig dolgozott, így a nagyival kettesben tévézgettem, és vártam, hogy megjöjjenek. A nagyitól megtudtam, hogy már 62 éve él ebben a házban, és régen körös-körül rizsföldek voltak arra. Megvitattuk a tévében látott műkorcsolyázókat is, és a kotatsu alá kuporodva mandarint nassoltunk. Aztán megjött Mai, és átmentem az új házba. 

Alig vártam, hogy ágyba azaz futonra dőlhessek, annyira rámtört az időeltolódás és városnézés miatti fáradtság. Ez volt az utolsó estém Maiéknál, és reggel különösen korán kellett kelnem, hogy elcsípjem Rint egyetem előtt, így próbáltam hamar elaludni. Sikerült.