dec. 8, Yokohama és Omotesando

A reggel koránkeléssel indult, mert el kellett jutnom Shin-Yokohamába negyed 11-re innen Chofuból. Legolcsóbban ez 3 átszállással volt lehetséges, de egész könnyen megbírkóztam vele. A legbonyolultabbnak Shibuya bizonyult, ahol vagy tíz percen keresztül követtem az irányt jelző nyilakat be és ki az állomásról, mire megtaláltam azt a vonatot, ami nekem kellett. Shin-Yokohamában találkoztam Juliannel és elmentünk a ramen múzeumba. A múzeum szó azért erős túlzás erre a helyre, de legalább már itt is jártam. 300 yen a belépő, és odabent egy mini városrész van felépítve régi Tokió stílusban. A régi olyan 60-as évek körül lehet, de majd utólag javítom, ha nagyon félretippeltem. Ez a múzeum része a helybek, egyebekben ramen éttermek gyülekezete. Az éttermek (kb. 8) Japán híresebb ramen megyéinek kínálatát vonultatják fel átlagon felüli áron. Választható mini-ramen lehetőség is, amely fél adag 550 yenért, ha valaki több rament is ki szeretne próbálni. Ezzel csak az a bökkenő, hogy a féladag is nagy önmagában, így sajnos csak két adag rament tudtam megkóstolni, a Kumamoto megye tonkotsu-miso ramenjét és a Hokkaidóban híres Sumite étterem miso ramenjét. (persze hogy miso ramennek kellett lennie :)) Nekem a második jobban ízlett, Juliannek az első, így mindketten jól jártunk. 

Miután degeszre tömtük magunkat tésztás levessel, elindultunk körülnézni Yokohamában. Itt az első fő látványosság a kikötő. Van mellette egy vidámparkocska óriáskerékkel, amely Yokohama jellemző látképének része, főleg esti kivilágításban, amit most sajnos nem láttam, mert nem maradtunk sötétedésig. A kikötőben szokott horgonyozni a japán cruiser, Asuka, amit repülős útitársam ajánlott figyelmembe, hogy szép, de most biztos melegebb helyeken hajózott, mert épp nem volt bent. A kikötőben ittunk langyos forraltbort a német karácsonyi vásáron, megnéztük a hajóállomást, ahova a nemzetközi hajók futnak be, aztán elsétáltunk Yokohama másik nagy látványossága felé, a kínai negyedbe. Ez a Tokióhoz legközelebb eső, a kínaiak által is elismerten autentikus kínai negyed, ahol színvonalas a kínai konyha. Ezt most nem próbáltuk, mert még jól voltunk lakva a múzeum után, de azért benyomtam egy csokis pandabatyut. :)

Ezzel letudtuk Yokohamát és mivel Juliannek sietnie kellett vissza tanulni, èn sem maradtam tovább. Külön irányba mentünk, és a vonaton annyira rámtört a fáradtság, hogy el tudtam volna aludni a földön is. Pedig még csak 3 körül volt! Meddig tart még ez a fránya időeltolódás-effektus?? 3kor mégsem mehettem még haza aludni, az milyen már! Úgy döntöttem, elmegyek az ismert wifi pontjaimhoz Harajukuban, ott még idén úgysem voltam. Omotesandónál jöttem fel a metróból. Vasárnap délután volt, és bár már voltam itt régebben, ennyi embert még nem láttam, mint most! Tömött sorokban hömpölygött az embertömeg végig a sugárúton. Az egyik kereszteződésnél össze is ámultunk egy san diegoi nővel ezen. Kultúrsokk volt neki is, nekem is, ott fényképeztük a látványt egymás mellett. Aztán felmentem a Tokyu Pláza 5-ik emeletére wifizni kicsit, majd körbenéztem a boltokban, bementem a Kiddyland játékboltba (megállapítva, hogy a cseh animáció most nagyon népszerű Japánban, mert külön szekciót szenteltek neki a boltban), átsétáltam a Takeshitadorin és legyalogoltam Shibuyáig, ahonnan visszavonatoztam Chofuba, Rinhez. Teljesen ki voltam merülve már addigra, zuhantam is rá...igen igen, a futonra. Oyasumi!