dec. 10, amikor igazi rajongóvá váltam

Reggel 9-kor találkoztam Suidobashi állomáson azzal a taiwani lánnyal, akivel tavaly együtt mentünk Disneylandbe, aki szintén Arashi rajongó. Kérdezte, hogy nem akarok-e sorbanállni vele Arashi ajándéktárgyakért, mert egyedül unalmas sorakozni. Én igazából nem terveztem a sorakozást. Tavaly is neten rendeltem meg valamit, amiért más sorakozott helyettem. Igaz, drágábban, vettem kicsit de sokkal kényelmesebb úton. Gondoltam, hamár lesz valaki, akivel sorakozhatok, akár be is állhatok, így igent mondtam Sachinak. Eddigi ittlétem alatt csak egyszer esett az eső komolyabban. Persze hogy ezen a reggelen. Ráadásul hideg is volt. Azért megvettük a reggeli rizsgombócainkat és kiválasztottuk az egyiket a három félelmetesen kígyózó sorból. Azt választottuk, amelyik eresz alatt kanyargott, így legalább nem áztunk közben. Kb negyed 10 körül álltunk be abba a sorba és álltunk és álltunk és néha haladtunk is de főleg álltunk. Kb délután 4-re kerültünk sorra. Nagyon durva volt. És mindenki birka türelemmel sorakozott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga! Bár lehet, hogy Japánban tényleg az. Én szerintem még nem sorakoztam talpon ennyit életemben és remélem, hogy többet nem is fogok. A sor végén csoportokban engedték be az embereket a pultokhoz. 4 pultnál árulták a dolgokat és 4 pultos volt minden pultnál, így belül a csoportok 16 minisorra oszlottak szét. Sajnos nem minden dolgot árult minden pult, ezért több minisorba is be kellett állni, ha például valaki táskát és posztert is akart venni, és még többe, ha 5 darabnál többet akartál venni valamiből, ugyanis egy pultosnak csak max 5-öt volt szabad kiadnia. A taiwani lány nagyon keményen nyomta. Vagy 20 darabot vett majdnem mindenből és nem csak engem szervezett be, hogy az ő cuccait vegyem, hanem az sorban előttünk álló eddig ismeretlen nőt is. A végén két bőröndnyi Arashi ajándéktárggyal távozott. Nem tudom, hogy bírta elcipelni a szállásig. Én egy táskát vettem és egy világító jogart csápolni vele a koncerten. Az a sor még utánunk is több kilométeres volt, az biztos. 

Most hogy igazi rajongóvá váltam, vállamon a friss zsákmánnyal elrobogtam a Tokió állomásra, ahol sajnos nem sikerült megtalálnom a túrista információs központot és időm sem volt keresgélni nagyon, mert fél 7-re volt találkám Sunjival és Sachival a Shin-Okubo állomáson, ami Tokió koreai negyede. Az állomáson még csatlakozott hozzánk egy másik taiwani lány, egy francia lány és egy francia srác és japánul társalogva elindultunk beülni egy koreai étterembe, amit Sunji nézett ki nekünk. Mind a hatan a Kudan nyelvsuli diákjai voltunk valamikor, de én a Kudanból csak Sunjit ismertem, a többiek később jártak oda. Vicces volt japánul beszélgetni franciákkal. Nem is tudom, ez a francia tudásomat minősíti inkább vagy a japánt. Szerintem mindkettőt... Sunji választott és rendelt nekünk ennivalót és elmagyarázta, mit hogy kell enni. Fincsi volt a kimcsi. :) És a többi is, de azok nevét nem tudom. 9 körül jeleztem, hogy mennem kell, és lassan elköszönt a társaság. Futakotamagawában az állomáson várt Julian, akivel még gyorsan játszottam egy taikós játékot alvás előtt, a közeli játékteremben (mindig mindenhez van közel egy játékterem). Nyertem. :)