Amikor bepótolom a lemaradásom és leírom a hazautat

Először is: Boldog Szülinapot gacca!! :) (remélem, a napján olvasod!)

Másodszor pedig, ha már itt járok, ideje lezárni a Japán utat:

December 18. kedd. Minden cuccom befért a bőröndbe. Teljesen jól kiszámoltam mindent. Még a készpénzemet is, mert pontosan annyi maradt, amennyi a legutóbbi utam után is, 1000 JPY. Még az aprót is sikerült elköltenem a reptéri vonatra. Nem tudom, erről írtam-e már régebben, Tokióban olyan a jegyrendszer, hogy ha a bejáratnál nem fizetted meg az utazni tervezett távolsághoz szükséges pénzt, mert vagy kevesebbért vettél jegyet, vagy nem volt annyi a feltöltőkártyán, akkor a kilépésnél nem enged ki a kapu és vagy a pénztároshoz mehetsz különbözetet fizetni, vagy még a kiléptető kapu előtt van egy külön különbözetfizetésre szolgáló automata. Na miután lenulláztam az utazókártyám, ebbe dobáltam be a maradék aprómat, így nem akadtam fenn semmilyen kapun és akadálymentesen eljutottam a reptérre, szépen időben. Annak ellenére, hogy a járatom nem volt kiírva a kivetítőre, engedtek becsekkolni az oroszpultnál, azaz mégiscsak indult a járat, nem tudtak átverni. :) Búcsúzóul vettem még a Starbucksban egy matcha frapucchinot, és megállapítottam, hogy ha előbb tudtam volna, hogy sokkal finomabb a meleg változatánál, akkor csak ilyet iszom végig. Bejöhetne hozzánk is.

A gépen azt a taktikámat követtem az időeltolódás mellékhatásainak megelőzésére, hogy mivel este szállt le a gép, semmit nem aludtam végig, hogy jó fáradt legyek és otthon egy rendes alvás után simán visszaálljak a régi kerékvágásba. Az ébrenlét érdekében a gépen végig filmet néztem, összesen 5 fért bele. Egyik sem volt kiemelkedő alkotás, és már másnap alig emlékeztem mindegyik címére, nem hogy most. Azt leszámítva, hogy a mellettem ülő srácnak erős lábszaga volt, más említésre méltó nem történt (sőt, ez sem annyira az, de már leírtam, úgyhogy mindegy :D).

Most sokkal több időm volt az átszállásnál Moszkvában. Eléggé untam magam. Szerencsére az ingyen wifin keresztül tudtam bloglemaradásokat pótolni (lásd előző két bejegyzés), bár senkinek nem kívánok két blogbejegyzést iTouchon vagy hasonló maroknyi társain bepötyögni. Persze annak ellenére, hogy egy csomót vártam a beszállásra, majdnem sikerült mégis lekésnem a csatlakozást egy félbusznyi hozzám hasonló lúzer társammal együtt. Kb. 10 percenként mentem ránézni a beszállókapura, hogy ki van-e már írva Budapest, beszállunk-e már, de sokáig semmi nem volt, aztán talán Teherán volt egy darabig. Utána még Budapestet is láttam a kapun megjelenni, de akkor még nem volt beszállítás. Közben végig mondták be hangosbemondón a járatokat meg írogatták a kivetítőn hogy beszállás, de Budapestről egy kukkot sem hallottam és a képernyőn is végig nagy üresség volt a városnév mellett. Aztán amikor megint ránéztem a kapura, nem volt sehol senki! Jön ki rajta egy légitársaságos és jár körbe hogy Budapest Budapest. Így sikerült összeszednie minket. Akkor fogtam fel, hogy én lehettem a bamba, amikor a gépre lépve az utasok 80%-a fogadott. Hopsz! :) Mellettem egy olyan sorstárs ült, akivel egy napon (aztán másnap) utaztunk Lisztferihegyről. Na ezt kár volt megemlíteni neki, mert onnantól végig beszélt, ráadásul MLM-ről, amibe csakazért sem tudott beszervezni. Utastársamnak hála minden szempontból lefáradva érkeztem Budapestre, de szerencsére apa kijött elém kocsival, úgyhogy hamar hazaértem.

Aztán másnap már várt a munka és a karácsonyi bevásárlás, ideje volt hazajönni.