Melbourne: állatvilág

Fél 11-re az utazási irodában voltam, és vártam a kirándulásunk kezdetét. Kicsi a melbourni turistavilág, ugyanis rögtön összefutottam egy ismerőssel, a holland lánnyal, akivel az ingyenes városi sétán beszélgettem. Ő is összefutott még egy utastárssal, akit a hosteljéből ismert. Összesen 16-an voltunk, ismét egy vegyes csapat. Volt belga, brit, holland, német, thai, tajvani, kínai. Vezetőnk Darren volt, a nagy környezetvédő, aki indulattal fűtött beszédet tartott a környezetszennyezésről és mindig a brit feleségét emlegette. Természetesen eco-busszal mentünk, amiről azt kell tudni, hogy valami filterrel működik, és ha kigyullad egy lámpa, akkor meg kell állni, és várni 15-40 percig, hogy öntisztuljon. Vagy valami ilyesmi. Előre elnézésünket kérte, ha ez történne, de szerencsére megúsztuk odafelé.

Első állomásunk a Moonlit Sanctuary vadaspark volt. Itt kaptunk nem túl jó virslis ebédet, aztán szabadon mászkáltunk a parkban. Vettem eledelt, és kézből etettem a bátrabb wallaby-ket, amik nevét nem tudom magyarul, de kinézetre kis kenguruk, csak sötétebbek és hegyesebb az orruk. Egész nagy körmük van. Láttam kengurukat is, de nagyon lusták voltak, ők nem kértek a kajából. És voltak egész kicsik is, akik mostanában bújtak ki az erszényből , vagy bentről kukucskáltak. Befizettem a koala találkozásra is természetesen. A vadőr egy hímkoalát hozott, és tett elé egy köteg eukaliptuszt, hogy lefoglalja valamivel, amíg pesztráljuk. Megsimizhettük és körbe is karolhattuk, de ölbefogni nem volt szabad, mert azt több államban megtiltották. Queensland államban még lehet ölbefogni koalát, és a kanadai haverom ki is próbálta. Nekem ez kimaradt, de ölelni is elég volt. Cuki volt és puha szőrű. Szerintem, jól kijöttünk egymással.

A park után egy skanzen-farmra mentünk, ahol láttunk kutyás birkaterelést és birkanyírást is. A bemutató során a kihozott birkát három perc alatt szabadította meg gyapjától a birkanyíró szakember, aki elmondta, hogy évente egyszer kell nyíri egy birkát, így végigutaznak az országon és úgy nyírnak, mint szerződéses idénymunkások. Egy birka megnyírása után, mérettől függetlenül 3 dollárt kapnak és naponta 150-200 birkát nyír egy fő (ha jól emlékszem, és ha jól értettem az erős akcentusát). A skanzen részben 19. századi farmházba lehetett betekinteni és voltak egyéb farmállatok is. Itt elegyedtem szóba szintén egyedül utazó tajvani busztársammal, Sandrával, akivel innentől együtt mászkáltunk és fotóztuk egymást, ha kellett. Jelenleg Szingapurban él férjével, aki üzleti útra ment, ő meg talált a neten szuper kedvezményes (68 ezer forintos) repjegyet Melbournbe és átugrott 5 napra addig, hogy ne otthon unatkozzon.

A farm után, ami egyébként már Phillip szigeten volt, elnéztünk egy kisvárosba enni valamit (fish and chips), aztán elvitt minket Darren a Nobbies-hoz, ami lenyűgöző sziklaszirtes kilátás a tengerre. A part mentén kis fapadlós sétány vezetett, és a sziklán színes szirti növények nőttek. Nagyon szép és vad hely volt.

Utolsó és fő programunk a kis pingvinek partraszállása volt. Ehhez egész arénás kilátókat is építettek és a centerben kijelző számolta vissza az időt a kispingvinek érkezéséig. Fél órával a partraszállás előtt ajánlott kimenni, nehogy lekésse az ember és jó ülőhelye legyen. Itt nem volt szabad fényképezni, nehogy véletlenül vakuzzuk a pingvineket és ezzel zavarjuk őket. Kb. az 5. sorban találtunk helyet Sandrával és izgatottan vártuk az első partraszállót. Nagyon sok kínai volt, és többekre rá kellett szólni, hogy tegye el a gépet. Aztán elkezdődött. A kispingvinek megvárják a szürkületet, amikor már biztonságban érzik magukat a ragadozó madarak elől. Előreküldenek egy-két bátor felderítőt, aztán 6-10-es csoportokban kijönnek a partra, át a homokon és fel a domboldalon, haza a bokrokba. Nagyon cuki volt, ahogy spuriztak a parton. Egész sokan voltak. Miután megfigyeltük egy darabig az érkezésüket, felmentünk az emelt fasétányokra, és követtük a pingvineket a bokrok között. A partraszállásnál messzebb voltak tőlünk, de a a sétányról kb. 30 centi közelségben is láttuk őket. Egyébként maguk a pingvinek sem voltak nagyobbak 30 centinél. A parkolóban táblák figyelmeztettek minket arra, hogy nézzünk a kocsi alá indulás előtt, mert lehet alatta pingvin. Buszunk alatt nem volt egy sem, csak kihajtáskor kellett várni kicsit, mert kettő épp előttünk kelt át az úton.

A visszaút eseménytelen lett volna, csak kigyulladt az a bizonyos eco lámpa, ezért várakoznunk kellett egy benzinkútnál negyed órát. Annyira nem örültünk neki, mert már negyed 12 volt és jó lett volna visszaérni mert kezdtünk elfáradni. Végül éjfél után érkeztünk meg, így jó hosszúra sikeredett a nap, de sok aranyos állatkát láttam, öleltem, etettem, és új ismerősre is szert tettem, így mindenképp megérte!