Mexikóváros - séta a központban

Párizsi átszállással elrepültem Mexikóvárosba, egy konferenciára. A második repülőút kb. 12 órás volt, amibe 5 film fért bele, bár már alig rémlik, miket néztem. A taktika a szokásos volt időeltolódás ellen: jól lefárasszuk magunkat, hogy át tudjuk aludni az első estét. A repülőutat átvészeltük és landoltunk Mexikóban. A reptéren ki kellett tölteni egy bevándorlási és egy vámnyilatkozatos papírt. A bevándorlásis ponton simán átjutottam, kérdések nélkül, aztán a vámos rész következett, amelyik szakaszon már kutyus is szaglászott minket, és volt egy gomb, ami találomra kiválasztott az utasok közül párat csomagátvizsgálásra, szúrópróba szerűen. Mindenkinek meg kellett nyomnia a gombot, és ha zöld volt, akkor mehettél, ha piros, akkor kinyitották a csomagod. Persze engem és a főnököt is kiválasztott a rendszer, így egy gyors gépi átvilágítást követően már vidáman kotorászott a cuccaim közt a vámos kolléga. Annyira nem vette komolyan, mert két látszat-túrás után már mehettem is. Igaz, nem is volt rejtegetni valóm. Első utunk a hivatalos taxikhoz vezetett. Rögtön 3 társaság is hivatalosként hirdette magát, így találomra kiválasztottunk egyet és béreltünk egy taxit. 320 peso volt a hotelig. Kicsit izgultunk, mert a sofőr nem tűnt valami hivatalosnak, kistermetű idősebb bácsi volt nagy szövetkabátban és sállal, fényképes taxiigazolvány persze sehol. Szerencsére korrekt volt és hamar meg is érkeztünk, "rapido y furioso" a hotelhez. Itt már sorakoztak becsekkoláshoz az ismerős európai kollégák, jó helyre jöttünk. A recepciós elkérte a hitelkártyánkat és pin kódunkat, garanciaként be is terhelte a kártyát, de remélem, nem vonják le, mert azóta már kifizettük pesoban a hotelt. Első este egyből dőltünk is be az ágyba, és bár éreztem az időeltolódást, 6-ig így is sikerült aludnom. 

Reggelivel főnök már megelőzött, így egyedül mentem le, és az olasz kollegához csatlakoztam. Ő Spanyolországban volt Erasmuson, így a nyelv neki nem probléma, bár azt mondta, nem ért meg azért mindent. A mexikói ételek viszont neki is ismeretlenek voltak, így nem tudott tanácsokat adni ezen a téren. Próbáltam zöld szószos sertést, ami fura volt. A szósz savanyú volt és csípős. Ettem babpasztát tortillával, ami viszont ízlett, és lehetett csinálni jó kis zöldség-gyümölcs turmixot. 

A nap első programjaként váltottunk pesót és kifizettük a hotelszobát. Utána sétálni mentünk. Kiderült, hogy vasárnaponként átadják a Paseo de la Reforma utat a bicikliseknek, futóknak, görkorisoknak és ezért rengeteg bicajost láttunk, sőt, egyéb programokat is, pl. jógaórát a járda közepén meg hullahopp karikázást. Nagyon hangulatos volt az egész és egészen belelkesedtünk, hogy milyen jó hely ez a Mexikóváros. Láttunk jó sok pálmafát és tágas tereket, mint pl. ezt is:

Felsétáltunk az Antropológiai múzeumig, ahol azonban akkora sor kanyargott, hogy inkább elhalasztottuk egy másik napra a megtekintését. Lehet, hogy minden múzeumban olcsó vagy ingyen nap volt, mert mindegyiknél hosszú, főleg helyiekből álló sor várakozott. Vagy csak nagy múzeum rajongók hétvégenként. 

Nagyon szép napsütéses idő volt, örültem, hogy vittem naptejet, különben leégtem volna nagyon, főleg ennyi gyaloglás után. Vagy az erős napsütés, de valószínűbb, hogy a magaslati levegő (2200 méteren vagyunk!) meg is tette hatását, mert eléggé fájt a fejünk. 

A trendi bicajos sugárúti sétánkat egy másikkal vezettük le, mégpedig Mexikóváros főtere felé vettük az irányt. a Juárez sugárúton a tér felé közeledve hömpölygött a tömeg! Főleg járókelők, de voltak mutatványosok meg Marvel jelmezbe öltözöttek, pl. Vasember, Pókember, Amerika Kapitány. Láttam egy európai arcú Mikulást is. Viszont európainak vagy fehér amerikainak tűnő túristákat nem nagyon szúrtam ki a tömegben, és ez a megfigyelés a későbbiekben is igaz volt, az olyan nyilvánvalóan túrista hotspotokat leszámítva persze, mint pl. a piramisok. Emiatt és a hírekben meg a külügy oldalán olvasott riasztások miatt ezen az utcán sétálgatva már kissé szorongtunk azért, főleg, hogy sugárzott rólunk turistaságunk. Bár szerencsére nem ért minket semmilyen atrocitás, de annyira ismeretlen és idegen volt minden, hogy nem tudtuk teljesen elengedni magunkat a helyiek kavalkádjában. Az is fokozta a diszkomfort érzést, hogy azon helyiek közül akikkel utunk során kommunikáltunk, 98% kizárólag spanyolul tudott. Az volt a legfurcsább, hogy a hotelben megrendezett nemzetközi konferencián az italokat felszólgáló pincér azt sem értette meg, hogy "water". Persze a pozitív oldala ennek az volt, hogy hirtelen óriásit fejlődött a spanyol tudásom, valamint csiszoltam Activity-képességeimet is. :)

Első mexikói éttermünk a főtérre vezető forgalmas sétálóutcán helyezkedett el, és Palacio néven üzemelt. Persze itt sem beszéltek angolul, viszont ügyesen kihoztak nekünk rendelés nélkül egy gyümölcskoktélt (ami nagyon finom volt!) és rábeszéltek minket valami Azték nevű ételre is, amiről azt hittük, leves lesz, mert azok között volt felsorolva, de kiderült, hogy egy kupac rizs egy szelet sajton. Kicsit meglepődtünk, mikor kihozták! :) Viszont szerencse, hogy laktató volt, mert sajnos a főétel egyikünknek sem jött be. Az enyém enchilada jocoque névre hallgatott, és három tortillába csomagolt túrószerű sajtot takart, savanykás halványpirosas tejfölös szószban. A sajtot kiettem, a többi nem ízlett. Főnök húsos quesadillát kért, de elég fura íze volt a húsnak és rágós is volt, szóval aki véletlenül ide téved, annak kizárólag a gyümölcsturmixot ajánlom. Drága is volt, 220 peso körülre jött ki fejenként, ami utunk során a legdrágább ebédünk volt. Mondjuk gyanúsan gyorsan elvitték a számlát fizetés után, így nem kizárt, hogy lehúztak minket... :D

Tovább sétálva a főtérre, a Zócalóra értünk, amely közepén egy óriási mexikói zászló lobogott. 

A tér körül található a Katedrális, amely a legnagyobb Amerikában

rögtön mellette van a Templo Mayor múzeum, amely egy azték ásatási területet ölel körbe, mivel a spanyol hódítók azték templomra húzták fel a katolikust, és a térre néz még a kormányzati épületként funkcionáló Nemzeti Palota. 

Ha már épületeket sorolok, a Juárez sugárúton sétálva láthatjuk a Szépművészeti Palotát, ami ha jól tudom egy színház épület. Szép színes a teteje.

És akkor lassan vissza is értünk a hotelbe, ahonnan rálátni a Forradalom Emlékművére, amit csak terveztünk közelebbről megnézni, de végül csak a rálátás maradt. Az a kupolás az, a pálmafák mögött. :)