dec. 14, főzőcske és ismét költözés

Eljött az utolsó napom Tomokóval. Reggel főzőcskéztünk kicsit, mert Tomokó vitt az év végi munkahelyi bulira Japán derelyét, aminek elkészítésében én is segítettem neki.　Hyuuzu-t készítettünk, ami Iwate prefektúra eledele. Lisztből és vízből tésztát gyúrtunk, kis köralakú lapokat nyújtottunk, megtöltöttük őket dióval és barnacukor darabkákkal, és a derelyéket forró vízben megfőztük. Melegen finom, amikor még folyékony a cukor benne. Most kicsit több időm volt beszélgetni Tomokóval, és megtudtam, hogy nagyon is közelről érintette őt a 2011-es cunami, ugyanis elvesztette szüleit és nagymamáját is a szökőárban. Ketten maradtak öccsével. Öccse velem egy idős és Sapporóba költözött a katasztrófa után, mert nem akart többet Iwate közelébe sem menni, amit nem csodálok. Tomokó pont a cunami előtt egy évvel költözött Tokióba. Szülei egy vegyesboltot vezettek, amit nem hagytak ott elég gyorsan, és nem volt idejük elmenekülni az ár elől. Azt mesélte, hogy a település, ahol lakott, mindig készült a cunamira. Ott lebegett egész gyermekkora alatt a fejük felett a szökőár veszélye, mert tudták, hogy egyszer jönni fog. Minden évben tartottak evakuálási gyakorlatot is, és ki voltak jelölve a menekülési útvonalak. A településükön volt a legmagasabb gát a környéken, és gyerekszemmel biztonságosnak tűnt, de sajnos utólag még sem minősült elég magasnak. Tomokó úgy mesélte, hogy nagyon sokat elvesztett a cunami miatt, de sokat is nyert, mert rengeteg kedves segítőkész embert ismert meg, akik egy nagy családdá váltak számára. Ő maga gyakran megy haza a településre és a környékre önkénteskedni, segíteni. Most Karácsonyra is mutatta, hogy visz az átmeneti szállásokon lakó gyerekeknek egy bőröndnyi cukrot és tart majd nekik kézműves foglalkozást. Tomokó volt eddig az első olyan japán ismerősöm, akit ennyire közvetlenül érintett a katasztrófa. Sokat járt előadást tartani és beszélni az utóhatásokról, azt mondta, ez segít neki feldolgozni a történteket. A következő és egyben utolsó szállásadómmal 3-ra beszéltem meg találkozót. Kennel már találkoztam egyszer, amikor tavaly januárjában megszálltam nála két éjszakára a nyelvsuli ideje alatt. Igazából azért választottam, mert tudtam, hogy jó helyen lakik, közel a taiko workshop helyszínéhez, amire vasárnap mentem, meg persze azért is, mert tudtam, hogy megbízható, rendes házigazda. Azzal a hírrel fogadott, hogy pont most sikerült új lakást találnia, úgyhogy ne lepődjek meg a lakásban lévő felfordulás miatt, mert jövő hétvégén költözik. Azért szerencsére nem mondta vissza és tudott most fogadni még, és annyira azért nem volt nagy a felfordulás. A japán szobákban eleve kevesebb bútor van, mint a nyugatiakban, úgyhogy nagyon sok nagy tárgy nem foglalta a helyet. Utolsó estémig túladott egy kanapén és egy asztalon is, így még tágasabb lett a szoba. Ken rendes volt, volt kis ideje szórakoztatni, ezért elsétáltunk a hozzá nagyon közel eső Skytree-hez, és bementünk a Ghibli boltba. Aztán elsétáltunk egy általa kinézett rámen étkezdébe, ugyanis arra a kérdésére, hogy mit szeretnék enni, én rávágtam egyből, hogy miszo ráment. :) A rendelésünket felvevő pincérnek Ken nyomatékosan kiemelte, hogy csakis miszo rament enni jöttem el idáig Magyarországról, úgyhogy a lehető legfinomabb legyen! Finomra is sikerült, kicsit csípős volt, de pont jó. Még nem járt későre, úgyhogy a következő hely, ahova kérésemre mentünk, az meglepő módon egy játékterem volt. Sajnos Ken még nem játszott a taiko játékkal, ezért kezdő szinten kellett kezdenünk, de a végére már bevállalt egy közepes szintet is. Azért én nyertem. Annak ellenére, hogy elmondása szerint nagyon régen volt utoljára játékteremben, jól elvoltunk mindketten. Utána annyira kimelegedtünk, hogy ránk tört a fagyizhatnék. Ken elvitt a kedvenc régi törzshelyére, ami egy Samurai nevű kávézó volt Kameido megállónál. Nagyon kis otthonos, hangulatos hely, csak sajnos lehet benn cigizni is, ami kicsit rontott az élvezetén számomra. A bárpultnál végig hintaszékek sorakoztak, és mindenki azokra pályázott. Nagyon finom a csepegtetett kávé és a fagyijuk is jó volt. A tulajdonos végigjárta Japán kávéházait egy éven keresztül, hogy jól kidolgozza a kávéháza jelenlegi koncepcióját. Mielőtt kávéházat nyitott, aikidó mester volt és a bátyja még most is híres mester, tanítványokkal. A szamuráj hangulatot egy teljes páncélzat és a bárpult mögötti falon lógó igazi katanák idézték meg. A barátságos kávéház hangulatot pedig a naponta cserélt friss virágcsokor és persze a hintaszékek. Jó hely volt. Ismét egy jó nap.