Búcsút vettünk Fokvárostól, és autóztunk hegyeken völgyeken át, kelet felé. Első állomásunk Oudtshoorn volt, ami sok struccfarmjáról híres. Két nagyobb show farm is van erre (vagyis az olyan, ahol mutogatják is a stuccokat és magyaráznak hozzá), és az egyikbe, a Highgate nevűbe, be is mentünk. Kaptunk egy idegenvezetőt, aki elmagyarázta a strucc tenyésztés csínját-bínját. Például megtudtuk, hogy két éves korukig nem lehet megkülönböztetni a hímet a nősténytől, mert csak utána kezd el változni a tolluk színe. A farmok egyik részén természetes körülmények között hagynak élni néhány családot, hogy azok neveljék a kicsinyeket, mert farmkörülmények között nem lehet őket nevelni. A költést azért inkubátorokkal végzik, és mindig elvesznek egy friss tojást a stucctól, mert addig tojik, amíg nincs egyszerre kettő. Ezzel a módszerrel veszik rá arra, hogy sokkal több tojást tojjon. A farm másik részében a már csenevész struccokat hízlalják. Hasznos farmállat, mert szinte minden része felhasználható.
A tollakat három helyről veszik: a szárny felső részéről, az alsórészéről, és a farokról. Ezekből tollseprűt, kalapokat, divatcikkeket gyártanak.
A strucchús ehető. Leginkább a combja, ebből készítenek szalámit, steaket, stb. A húsa vörös, és steak-ként olyan íze van kicsit mint a sertésmájnak, de állagra hússzerű.
A stucctojás 24 tyúktojást tesz ki. Nagyon erős a héjja, akár 120 kilót is elbír, amit ki is lehetett próbálni, rá lehetett állni.
Azokat a tojásokat is fel tudják használni, amikből sem kisstrucc, sem ennivaló nem lesz. Kifújják és díszítik. Remek szuvenír, bár így üresen már sokkal törékenyebb!
És persze a strucc bőrét sem dobják ki. Népszerű, és elég drága, a stuccbőr-táska. A lábáról lehúzott bőr olyan mint a krokodilbőr, olyasmi a mintázata, a testéről a bőre meg tele van a kihúzott szárnyak után maradt tokokkal. Fura.
A show farm atrakciói közé tartozott a struccetetés, adtam is nekik egy kis kukoricát, aztán lehetett struccogolni is. Ezt inkább kihagytam, mert pont az előző nap olvastam, hogy milyen kegyetlen dolog, mert a struccok alkata nem erre van kialakulva, és a lábuk nagyobb súly alatt akár össze is roppanhat. Mondjuk a farmerek simán felugráltak a hátukra, de ahogy elnéztem, elég alacsony és vézna emberek voltak! A farmerek egyébként rendszeresen rendeznek egymás között struccversenyeket is.
A stucc alapból veszélyes állat. Gyosan fut, erőset rúg, csíp, és még a szárnyán is van karma, úgyhogy jobb távol maradni tőlük, ha nincsenek emberhez szoktatva!
BubbleShare: Share photos
2008. február 29., péntek
2008. február 26., kedd
Afrika csücskében
Fokvárostól délre autózva, a félsziget csücske felé vettük az irányt. Útközben a nyugati oldalon áthaladtunk Hout Bay-en, ami állítólag szintén aranyos kis kikötőváros. Mi most csak felülnézetből láttuk, de úgy is megérte. Erre kilátóhelyként a hegyoldalakon kanyargó Chapman's Pass, és a Chapman's Peak szolgált. Az itteni útszakaszra még külön pénzt is szedtek, és kérdezték, hogy csak erre a részre jöttünk-e, vagy áthaladunk rajta. Útközben láttunk piknikező helyeket, és túrázókat, úgyhogy biztos népszerű kiránduló hely lehet. Az útszakaszban az tetszett nagyon, ahogy a szakadékhoz közel kanyarogtunk, és mélyen alattunk a sziklákat mosta a csillogó kék óceán. :)
A Jóreménység foka az afrikai kontinens legdélnyugatibb pontja, ahogy az ott található tábla is hirdeti. (A legdélebbi pont, Cape Agulhas kissé arrébb van, sajnos az nem esett utunkba, pedig ott találkozik az Indiai és az Atlanti óceán.)
A Jóreménység fokánál a táblán kívül gyalogutak vezetnek fel az ott magasló sziklafalra, mert az autóút lent, az öbölben végződik. Anyával felmásztunk a magasba, hogy lekattintsuk a látványt. Eléggé nagy szél volt, úgyhogy erősen kapaszkodtam, le ne fújjon a korlátnélküli szikláról! Apukám közben a parton mászkált, és látott is egy Jóreménység-fókát. :P
A csücsök másik kilátóhelye Cape Point. Ez jobban ki van építve, hosszú lépcsősor, és egy utólag észrevett sikló is vezet a tetőn lévő világítótoronyhoz. A toronyban táblák mutatják, hogy a világ nagyvárosaitól milyen messze állunk épp. A kilátás itt is lenyűgöző volt, és sokáig elnéztem volna, de itt még erősebb szél fújt, egy kislányt fel is borított, úgyhogy sokáig nem volt kellemes fent tartózkodni.
Lefelé már gyorsabban lépcsőztünk, de egy kis csoportosulásra azért felfigyeltünk, úgyhogy mi is szemügyre vehettük a fűben lapuló mérgeskígyót. (Egy mellettem álló búr bácsi ijesztgetett búrul, hogy milyen veszélyes a kígyó, vigyázzak, és hogy hatásosabb legyen, poénkodva oldalba bökött. -.- )
A csücsköket elhagyva, még elgurultunk az egyik öbölhöz, aminél a térkép shipwreck-et jelölt, de sajnos mégsem láttuk a nyomát. Viszont cserébe lefényképeztünk két vadon legelésző struccot. :)
Felfelé haladva, Simon's Town-nál megláttuk az első "vigyázat, pingvin" táblát, és Boulders Beach-nél a sok cuki pingvint. Csináltam róluk egy kis videóösszeállítást is:
Itt pedig pár kép:
BubbleShare: Share photos
A Jóreménység foka az afrikai kontinens legdélnyugatibb pontja, ahogy az ott található tábla is hirdeti. (A legdélebbi pont, Cape Agulhas kissé arrébb van, sajnos az nem esett utunkba, pedig ott találkozik az Indiai és az Atlanti óceán.)
A Jóreménység fokánál a táblán kívül gyalogutak vezetnek fel az ott magasló sziklafalra, mert az autóút lent, az öbölben végződik. Anyával felmásztunk a magasba, hogy lekattintsuk a látványt. Eléggé nagy szél volt, úgyhogy erősen kapaszkodtam, le ne fújjon a korlátnélküli szikláról! Apukám közben a parton mászkált, és látott is egy Jóreménység-fókát. :P
A csücsök másik kilátóhelye Cape Point. Ez jobban ki van építve, hosszú lépcsősor, és egy utólag észrevett sikló is vezet a tetőn lévő világítótoronyhoz. A toronyban táblák mutatják, hogy a világ nagyvárosaitól milyen messze állunk épp. A kilátás itt is lenyűgöző volt, és sokáig elnéztem volna, de itt még erősebb szél fújt, egy kislányt fel is borított, úgyhogy sokáig nem volt kellemes fent tartózkodni.
Lefelé már gyorsabban lépcsőztünk, de egy kis csoportosulásra azért felfigyeltünk, úgyhogy mi is szemügyre vehettük a fűben lapuló mérgeskígyót. (Egy mellettem álló búr bácsi ijesztgetett búrul, hogy milyen veszélyes a kígyó, vigyázzak, és hogy hatásosabb legyen, poénkodva oldalba bökött. -.- )
A csücsköket elhagyva, még elgurultunk az egyik öbölhöz, aminél a térkép shipwreck-et jelölt, de sajnos mégsem láttuk a nyomát. Viszont cserébe lefényképeztünk két vadon legelésző struccot. :)
Felfelé haladva, Simon's Town-nál megláttuk az első "vigyázat, pingvin" táblát, és Boulders Beach-nél a sok cuki pingvint. Csináltam róluk egy kis videóösszeállítást is:
Itt pedig pár kép:
BubbleShare: Share photos
2008. február 23., szombat
fejezet, amiben meguntam fejezetelni: Fokváros
Még mielőtt belekezdek, előbb két kimaradt utazós beszámoló következik:
- Richmondban a Marina's Guest House-ban szálltunk meg, ami aranyos kis fogadó volt. Átutazós éjszakára teljesen megfelel, közel van az autópályához (N1), mégis csendes.
- Útközben azért megálltunk ebédelni is, egy benzinkút melletti gyorsétteremben, és itt ettem először steakburgert! Nem semmi! Egy steak volt a zsömlék között! Meg is kérdezték, hogy hogy készítsék el: raw, medium, well done? :)
Ha valaki csak rövid időre jönne Dél-Afrikába, mindenképp azt tanácsolnám neki, hogy Fokvárost és környékét nézze meg! Az országnak ez a része nagyon szép, változatos, izgalmas, és nem utolsó sorban, biztonságos is. Fokváros nyüzsgő nagyváros, amiben lehet akár egyedül is mászkálni az utcán. Sőt, túristának is tűnhet az ember, fényképezővel az oldalán. Anyukámmal nagyon élveztük ezt a szabadságot, és igyekeztünk lejárni a lábunkat, amikor apukám nem ért rá autósprogramozni. Fokváros a fiataloknak való. Sokan jönnek át ide, akik aztán együttérzően szídják velünk együtt a johannesburgi és pretóriai bezártságot.
Maga a város nekem nem volt annyira lenyűgöző. Kissé olyan, mintha több nagyváros kavalkádja lenne. Vannak magas irodaházak, de vannak pálmafák is itt-ott. Ami azonban egyedivé teszi mégis, az a mögötte magasló Tábla-hegy (ami Table mountain, szóval inkább Asztal-hegy kéne, hogy legyen, na de mindegy). A fenti kilátásról már mutattam videót is, tényleg lenyűgöző volt! Ki kell használni a jóidőt, mert elég összevissza váltakoznak a borús és napsütéses napok arrafelé, ahogy megfigyeltük. (Az első napunkon például olyan erős szél fújt, hogy alig tudtunk haladni tőle az utcán, amikor szembefújt!) Egy darabig kocsival is fel lehet menni, mert a parkoló, ahonnan a libegő indul is már eleve magasan van. A libegőre reggel érdemes felülni, hogy megelőzze az ember a nagy tömeget. 10-től ugyanis megnő a sorbanállási idő, és nincs semmi árnyék a sorbanállóknak! Mi pont a tömeg előtt érkeztünk, hamar feljutottunk, és vagy egy órát nézelődtünk odafenn. A libegőt is érdekesen oldották meg, körbe forog, így mindenki ki tud nézni minden irányba egyszer.
Azért nem szokványos az sem, hogy a városnak az egyik felén rögtön strandolni lehet, szép öblökben. Anyukámmal egyik nap felültünk egy emeletes túristabuszra, ami elvitt minket arra is. Igazi nyaralós hangulatom lett, amikor megláttam a vízpartot és a hullámokat a Camps Bay nevű öbölben. Bár, ha lett volna nálam épp fürdőruha, sem jutottam volna messzire, mert a víz zsibbasztóan hideg volt sajnos, pedig itt nyár van. A buszos idegenvezető is megjegyezte, hogy fürdeni inkább csak testhezálló szörfös kezeslábasban lehet.
Népszerű túristagyűjtő a fokvárosi kikötő, a Waterfront. Mi is általában itt kötöttünk ki esténként, mert itt találtuk a legtöbb éttermet. Nagy itt a nyüzsgés, sok a mutatványos, és lelkesen kínálgatják a hajó-kirándulásokat is. A mólón pedig lusta fókák heverésznek, néha belevetik magukat a vízbe.
A Waterfronton található a Two Oceans Aquarium is. Ide is ellátogattunk. Az Indiai és Atlanti óceán élővilágát igyekszik bemutatni. Az otthoni Tropicarium is van ilyen szinvonalas szerintem, sőt, nálunk a cápás akváriumot ötletesebben oldották meg azzal a kis alagúttal. Ami ebben volt extra, azok a pingvinek, a nagy pók rákok, és talán nálunk medúzák sincsenek.
Fokvárostól északra, a part mentén ismét változik a táj. Itt dűnék vannak a parton, és vadnak tűnik a víz. Az úton néha teknősbéka ballag át.
Egyik nap jegyet váltottunk Robben Island-re is. Ez a száműzöttek szigete volt hosszú éveken át. Kezdetben a leprásokat különítették el itt, aztán az apartheid alatt a politikai elítéltek börtöne volt. A Robben Island túrát nem vitték túlzásba. A börtönhöz nem nagyon nyúltak, kezdi benőni a fű. A látogatókat hajóval viszik át a szigetre, aztán átültetnek minket egy buszra, ami körbegurul, miközben a fekete idegenvezetőnk meghatottan mesél. Aztán kiszállás a börtön épületénél, ahol pár volt fogoly ma azzal keresi a kenyerét, hogy körbemutatja egykori foghelyét a kíváncsi népnek. Egy gyors pillantás Mandela cellájára, hogy teljes legyen az élmény, aztán kapunk pár perc szabadidőt, hogy elsétálhassunk a helyi pingvin kolóniáig, vagy benézzünk a szuvenír boltba. Aki szándékozik ellátogatni Boulders Beach-re (ahol fürdeni is lehet a pingvinekkel), annak a Robben Island-os Pingvin Boardwalk kihagyható, mert itt messzebbről lehet csak látni őket, és sokat kell gyalogolni, rövid idő alatt, hogy le ne késsük a hajót vissza.
Fokvárostól nem messze van egy szép botanikus kert is, a Kirstenbosch National Botanical Garden. Az egyik részén látható Dél-Afrika összes őshonos fája, és madárlesre is kiválló hely.
A közelben sok a szőlő, a pincészet. Híres borvidék van errefele, borkóstoló utakkal. Az egyik legrégebbi pincészet Constantia. Az itt termelt bor Napóleon egyik kedvence volt. A portán egy térkép mutatja, hogy melyik részen milyen szőlőfajtát nevelnek.
Fokvárosban és környékén tehát van mit nézni! És akkor az utazó még nem is látta a Jóreménység fokát, vagy a félsziget többi részét!
A következő beszámolómban ezek következnek, stay tuned! :)
BubbleShare: Share photos
Online Videos by Veoh.com
- Richmondban a Marina's Guest House-ban szálltunk meg, ami aranyos kis fogadó volt. Átutazós éjszakára teljesen megfelel, közel van az autópályához (N1), mégis csendes.
- Útközben azért megálltunk ebédelni is, egy benzinkút melletti gyorsétteremben, és itt ettem először steakburgert! Nem semmi! Egy steak volt a zsömlék között! Meg is kérdezték, hogy hogy készítsék el: raw, medium, well done? :)
Ha valaki csak rövid időre jönne Dél-Afrikába, mindenképp azt tanácsolnám neki, hogy Fokvárost és környékét nézze meg! Az országnak ez a része nagyon szép, változatos, izgalmas, és nem utolsó sorban, biztonságos is. Fokváros nyüzsgő nagyváros, amiben lehet akár egyedül is mászkálni az utcán. Sőt, túristának is tűnhet az ember, fényképezővel az oldalán. Anyukámmal nagyon élveztük ezt a szabadságot, és igyekeztünk lejárni a lábunkat, amikor apukám nem ért rá autósprogramozni. Fokváros a fiataloknak való. Sokan jönnek át ide, akik aztán együttérzően szídják velünk együtt a johannesburgi és pretóriai bezártságot.
Maga a város nekem nem volt annyira lenyűgöző. Kissé olyan, mintha több nagyváros kavalkádja lenne. Vannak magas irodaházak, de vannak pálmafák is itt-ott. Ami azonban egyedivé teszi mégis, az a mögötte magasló Tábla-hegy (ami Table mountain, szóval inkább Asztal-hegy kéne, hogy legyen, na de mindegy). A fenti kilátásról már mutattam videót is, tényleg lenyűgöző volt! Ki kell használni a jóidőt, mert elég összevissza váltakoznak a borús és napsütéses napok arrafelé, ahogy megfigyeltük. (Az első napunkon például olyan erős szél fújt, hogy alig tudtunk haladni tőle az utcán, amikor szembefújt!) Egy darabig kocsival is fel lehet menni, mert a parkoló, ahonnan a libegő indul is már eleve magasan van. A libegőre reggel érdemes felülni, hogy megelőzze az ember a nagy tömeget. 10-től ugyanis megnő a sorbanállási idő, és nincs semmi árnyék a sorbanállóknak! Mi pont a tömeg előtt érkeztünk, hamar feljutottunk, és vagy egy órát nézelődtünk odafenn. A libegőt is érdekesen oldották meg, körbe forog, így mindenki ki tud nézni minden irányba egyszer.
Azért nem szokványos az sem, hogy a városnak az egyik felén rögtön strandolni lehet, szép öblökben. Anyukámmal egyik nap felültünk egy emeletes túristabuszra, ami elvitt minket arra is. Igazi nyaralós hangulatom lett, amikor megláttam a vízpartot és a hullámokat a Camps Bay nevű öbölben. Bár, ha lett volna nálam épp fürdőruha, sem jutottam volna messzire, mert a víz zsibbasztóan hideg volt sajnos, pedig itt nyár van. A buszos idegenvezető is megjegyezte, hogy fürdeni inkább csak testhezálló szörfös kezeslábasban lehet.
Népszerű túristagyűjtő a fokvárosi kikötő, a Waterfront. Mi is általában itt kötöttünk ki esténként, mert itt találtuk a legtöbb éttermet. Nagy itt a nyüzsgés, sok a mutatványos, és lelkesen kínálgatják a hajó-kirándulásokat is. A mólón pedig lusta fókák heverésznek, néha belevetik magukat a vízbe.
A Waterfronton található a Two Oceans Aquarium is. Ide is ellátogattunk. Az Indiai és Atlanti óceán élővilágát igyekszik bemutatni. Az otthoni Tropicarium is van ilyen szinvonalas szerintem, sőt, nálunk a cápás akváriumot ötletesebben oldották meg azzal a kis alagúttal. Ami ebben volt extra, azok a pingvinek, a nagy pók rákok, és talán nálunk medúzák sincsenek.
Fokvárostól északra, a part mentén ismét változik a táj. Itt dűnék vannak a parton, és vadnak tűnik a víz. Az úton néha teknősbéka ballag át.
Egyik nap jegyet váltottunk Robben Island-re is. Ez a száműzöttek szigete volt hosszú éveken át. Kezdetben a leprásokat különítették el itt, aztán az apartheid alatt a politikai elítéltek börtöne volt. A Robben Island túrát nem vitték túlzásba. A börtönhöz nem nagyon nyúltak, kezdi benőni a fű. A látogatókat hajóval viszik át a szigetre, aztán átültetnek minket egy buszra, ami körbegurul, miközben a fekete idegenvezetőnk meghatottan mesél. Aztán kiszállás a börtön épületénél, ahol pár volt fogoly ma azzal keresi a kenyerét, hogy körbemutatja egykori foghelyét a kíváncsi népnek. Egy gyors pillantás Mandela cellájára, hogy teljes legyen az élmény, aztán kapunk pár perc szabadidőt, hogy elsétálhassunk a helyi pingvin kolóniáig, vagy benézzünk a szuvenír boltba. Aki szándékozik ellátogatni Boulders Beach-re (ahol fürdeni is lehet a pingvinekkel), annak a Robben Island-os Pingvin Boardwalk kihagyható, mert itt messzebbről lehet csak látni őket, és sokat kell gyalogolni, rövid idő alatt, hogy le ne késsük a hajót vissza.
Fokvárostól nem messze van egy szép botanikus kert is, a Kirstenbosch National Botanical Garden. Az egyik részén látható Dél-Afrika összes őshonos fája, és madárlesre is kiválló hely.
A közelben sok a szőlő, a pincészet. Híres borvidék van errefele, borkóstoló utakkal. Az egyik legrégebbi pincészet Constantia. Az itt termelt bor Napóleon egyik kedvence volt. A portán egy térkép mutatja, hogy melyik részen milyen szőlőfajtát nevelnek.
Fokvárosban és környékén tehát van mit nézni! És akkor az utazó még nem is látta a Jóreménység fokát, vagy a félsziget többi részét!
A következő beszámolómban ezek következnek, stay tuned! :)
BubbleShare: Share photos
Online Videos by Veoh.com
2008. február 19., kedd
gurulós fejezet
Vasárnap délután érkeztem meg ismét Pretóriába, másfél hetes kiruccanásom után.
Február 8-án indultunk el kocsival Fokváros felé, ami Pretóriától durván 1300 km-re található. Az út két napot vett igénybe. Reggel fél 7-kor indultunk, de sajnos nem sikerült elkerülni a reggeli csúcsforgalmat, és Johannesburgnál jódarabig lépésben haladtunk. Utána viszont lehetett repeszteni! Főleg, hogy a két város között nem sokan járnak autóval, inkább repülnek, ezért leginkább kamionokkal és teherautókkal találkoztunk. Sokszor olyan volt, mintha csak mi lettünk volna az úton. King of the road. :)
A táj sokáig viszonylag egyhangú volt, és az autópálya mérnökök sem agyaltak sokat a dolgon, mert szinte nyílegyenesen szelte át az országot az út.
Dél-Afrika 9 tartományból áll. Utunk során ebből ötöt érintettünk. Kezdtük Gautengben, áthaladtunk Free State-en, aztán jött a Northern Cape, itt aludtunk is egyet, egy Richmond nevű kis településen, és végül megérkeztünk Western Cape-be, ami mindenképp a kedvencem lett! A kilátás ugyanis Western Cape-hez közeledve kezdett izgalmassá válni. Onnantól kezdtek sűrűsödni a hegyek, amik aztán körénk tornyosultak. Sokkal több lett a kanyar is, és egyszer még egy alagút is elénk került. Aztán jöttek sorra a szőlőföldek, sok szabályos, magasra kötözött tőkével, és Fokvárosban megpillantottuk az Atlanti óceánt. Az ötödik tartomány Eastern Cape, amit már a visszaúton érintettünk.
Élővilág az úton: a kocsiból rengeteg marhacsordát láttunk legelészni a földeken. Ebből volt a legtöbb, aztán lejjebb haladva köver nyájak váltották fel a bocikat. Akadtak elszórtan kecskék, néha struccok, és talán impala. Egyszer letértünk az autópályáról tenni egy kis kitérőt, mert jó időben voltunk. Megkerültünk egy víztározót. Na azon az úton tényleg csak mi voltunk! Meg pár állatka: kis teknős ballagott át előttünk, és megugraszottunk egy majmot. És persze repkedtek madarak is.
Települések az úton: nagyon elszórtan vannak, és a többségük kicsi, inkább tanya. Ha nem szállunk meg lefelé menet Richmondban, a következő lehetőség kb. 150 km-re lett volna! A benzinkutakkal is résen kellett lenni.
Dél-Afrika nagy. Nagyon nagy.
(remélem, a videó lejátszható, mert eléggé megszenvedtem vele, mire valahova sikerült feltöltenem!)
Február 8-án indultunk el kocsival Fokváros felé, ami Pretóriától durván 1300 km-re található. Az út két napot vett igénybe. Reggel fél 7-kor indultunk, de sajnos nem sikerült elkerülni a reggeli csúcsforgalmat, és Johannesburgnál jódarabig lépésben haladtunk. Utána viszont lehetett repeszteni! Főleg, hogy a két város között nem sokan járnak autóval, inkább repülnek, ezért leginkább kamionokkal és teherautókkal találkoztunk. Sokszor olyan volt, mintha csak mi lettünk volna az úton. King of the road. :)
A táj sokáig viszonylag egyhangú volt, és az autópálya mérnökök sem agyaltak sokat a dolgon, mert szinte nyílegyenesen szelte át az országot az út.
Dél-Afrika 9 tartományból áll. Utunk során ebből ötöt érintettünk. Kezdtük Gautengben, áthaladtunk Free State-en, aztán jött a Northern Cape, itt aludtunk is egyet, egy Richmond nevű kis településen, és végül megérkeztünk Western Cape-be, ami mindenképp a kedvencem lett! A kilátás ugyanis Western Cape-hez közeledve kezdett izgalmassá válni. Onnantól kezdtek sűrűsödni a hegyek, amik aztán körénk tornyosultak. Sokkal több lett a kanyar is, és egyszer még egy alagút is elénk került. Aztán jöttek sorra a szőlőföldek, sok szabályos, magasra kötözött tőkével, és Fokvárosban megpillantottuk az Atlanti óceánt. Az ötödik tartomány Eastern Cape, amit már a visszaúton érintettünk.
Élővilág az úton: a kocsiból rengeteg marhacsordát láttunk legelészni a földeken. Ebből volt a legtöbb, aztán lejjebb haladva köver nyájak váltották fel a bocikat. Akadtak elszórtan kecskék, néha struccok, és talán impala. Egyszer letértünk az autópályáról tenni egy kis kitérőt, mert jó időben voltunk. Megkerültünk egy víztározót. Na azon az úton tényleg csak mi voltunk! Meg pár állatka: kis teknős ballagott át előttünk, és megugraszottunk egy majmot. És persze repkedtek madarak is.
Települések az úton: nagyon elszórtan vannak, és a többségük kicsi, inkább tanya. Ha nem szállunk meg lefelé menet Richmondban, a következő lehetőség kb. 150 km-re lett volna! A benzinkutakkal is résen kellett lenni.
Dél-Afrika nagy. Nagyon nagy.
(remélem, a videó lejátszható, mert eléggé megszenvedtem vele, mire valahova sikerült feltöltenem!)
2008. február 4., hétfő
lesedi kulturális falu fejezet
Tegnap ellátogattunk a Pretória és Johannesburg között található Lesedi kulturális faluba. A bejáratnál törzsi ruhákba belöltözött nők és férfiak fogadták a vendégeket, nagy énekléssel. Elsőre kissé ijesztő volt! :P
Először levetítettek nekünk egy rövid ismertetőt az afrikai törzsekről, ami félig interaktív volt, mert néha átvonultak páran a képernyő előtt, illusztrálva az épp elhangzottakat. Ott sajnos nem lehetett még fényképezni, mert sötét volt, de így is rengeteg képet készítettünk azért!
A vetítő teremből egy idegenvezetővel elindultunk megnézni az öt törzsi falut. Először a Zulu törzset mutatta be nekünk a vezetőnk (ők a legharciasabbak, itt volt a fegyverbemutató is), aztán jött a Ndebele (nekik van a legcifrább népmuvészetük), a Sotho (de ha a népről beszélünk, akkor Basotho), a Xhosa (Mandela is Xhosa származású, ők adják azokat a fura klikkelő hangokat; az x-et ejtik klikkel), végül a Pedi. A Pedi törzs viselete a szoknya, a férfiaknál is, és állítólag azért, mert amikor a Zuluk megverték az angolokat, azok aztán a Pedikkel kerültek szembe, és amikor a pedi vezetők meglátták az első sorban menetelő szoknyás skótokat, nőknek nézték őket, és csak a hátul levő angol katonákra koncentráltak, ezért vereséget szenvedtek. Szégyenükben, és emlékeztetőül azóta ők is szoknyát hordanak.
A falukat elhagyva egy nagy kunyhóban gyülekeztünk, ahol megnézhettünk néhány érdekes táncbemutatót. Nagyon lelkesek voltak az előadók! A táncok tele voltak energiával. A végén behúztak pár embert a közönségből (köztük engem is), egy közös össznépi táncra. Szerencsére nem bonyolították túl a lépéseket!
A program az ebéddel zárult. Önkiszolgáló rendszer volt, ezért is olyan káosz az album végén a tányérom. Igyekeztem mindent megkóstolni. Volt bárány, marha, csirke, és a furcsábbak közül sült antilop, és krokodil pörkölt. A krokodilnak fehér a húsa. Tényleg olyasmi, mint a csirke, talán kicsit szárazabb. Voltak zsírosabb részek is, azokat nem ettem meg. (a krokizsír sárga, és kocsonyás volt...)
A sült antilop meg olyan volt, mint nálunk bármilyen sült vad. Semmi furcsaság, és fincsi.
Ebéd közben egyszer eleredt az eső, ami átfordult jégesőbe, de szerencsére pont elállt, mire indultunk! :)
Jó móka volt a Lesedi. Az idegenvezetés színvonalas volt, és a helyiek is kedvesek voltak!
BubbleShare: Share photos - Play some Online Games.
ui: aki itt nézi meg az albumot, jelölje ki a hozzátartozó képaláírást, ha nem fér ki az egész
uui: a pirított hernyónál csak el kellett vonatkoztatni attól, hogy mi is az. Amúgy nem volt semmi különös íze, olyasmi volt, mint az elrágható pirított tökmaghéj. ;)
Először levetítettek nekünk egy rövid ismertetőt az afrikai törzsekről, ami félig interaktív volt, mert néha átvonultak páran a képernyő előtt, illusztrálva az épp elhangzottakat. Ott sajnos nem lehetett még fényképezni, mert sötét volt, de így is rengeteg képet készítettünk azért!
A vetítő teremből egy idegenvezetővel elindultunk megnézni az öt törzsi falut. Először a Zulu törzset mutatta be nekünk a vezetőnk (ők a legharciasabbak, itt volt a fegyverbemutató is), aztán jött a Ndebele (nekik van a legcifrább népmuvészetük), a Sotho (de ha a népről beszélünk, akkor Basotho), a Xhosa (Mandela is Xhosa származású, ők adják azokat a fura klikkelő hangokat; az x-et ejtik klikkel), végül a Pedi. A Pedi törzs viselete a szoknya, a férfiaknál is, és állítólag azért, mert amikor a Zuluk megverték az angolokat, azok aztán a Pedikkel kerültek szembe, és amikor a pedi vezetők meglátták az első sorban menetelő szoknyás skótokat, nőknek nézték őket, és csak a hátul levő angol katonákra koncentráltak, ezért vereséget szenvedtek. Szégyenükben, és emlékeztetőül azóta ők is szoknyát hordanak.
A falukat elhagyva egy nagy kunyhóban gyülekeztünk, ahol megnézhettünk néhány érdekes táncbemutatót. Nagyon lelkesek voltak az előadók! A táncok tele voltak energiával. A végén behúztak pár embert a közönségből (köztük engem is), egy közös össznépi táncra. Szerencsére nem bonyolították túl a lépéseket!
A program az ebéddel zárult. Önkiszolgáló rendszer volt, ezért is olyan káosz az album végén a tányérom. Igyekeztem mindent megkóstolni. Volt bárány, marha, csirke, és a furcsábbak közül sült antilop, és krokodil pörkölt. A krokodilnak fehér a húsa. Tényleg olyasmi, mint a csirke, talán kicsit szárazabb. Voltak zsírosabb részek is, azokat nem ettem meg. (a krokizsír sárga, és kocsonyás volt...)
A sült antilop meg olyan volt, mint nálunk bármilyen sült vad. Semmi furcsaság, és fincsi.
Ebéd közben egyszer eleredt az eső, ami átfordult jégesőbe, de szerencsére pont elállt, mire indultunk! :)
Jó móka volt a Lesedi. Az idegenvezetés színvonalas volt, és a helyiek is kedvesek voltak!
BubbleShare: Share photos - Play some Online Games.
ui: aki itt nézi meg az albumot, jelölje ki a hozzátartozó képaláírást, ha nem fér ki az egész
uui: a pirított hernyónál csak el kellett vonatkoztatni attól, hogy mi is az. Amúgy nem volt semmi különös íze, olyasmi volt, mint az elrágható pirított tökmaghéj. ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
