2008. január 22., kedd

1. fejezet, amikor utazom és megérkezem

Első izgalom az volt, hogy beállt a forgalom a rakparton, és alig haladt a taxi. Azért háromnegyed nyolcra kiértem, és nem is izgultam emiatt, csak a taxis próbált ijesztgetni.
A terminál mondjuk elég kihalt volt, úgyhogy elsőre azt hittem, a taxisnak lesz igaza, de aztán megláttam a kijelzőt, hogy a gépem egy órát fog késni. Remek... A másfél órás átszállási időm félre csökkent ezzel. Kérdeztem a check-in csajt, hogy vajon meg fog-e várni a csatlakozás, de a "remélhetőleg" válasz nem volt teljesen megnyugtató. Ha mégis lekésném, a légitársaság biztosít majd szállást legalább.
A váróban ücsörögtem negyed 9-ig. Ekkor a 2O:3O-as induás helyett felugrott egy 42-es, ami kissé megrémisztett többünket is. Legalább arra jó volt, hogy megtudjam, többen is azonos cipőben járunk. Az utolsó változtatás szerencsére hamisnak bizonyult, félkor felszálltunk. Még nem utaztam ilyen szellős gépen. Csak 2O utas volt! Két sorstársam szórakoztatott az úton. Hárman három irányban terveztünk tovább utazni Párizsból. Egy nő Chilébe ment, ott fog dolgozni egy onnan induló luxus hajón, mint szoba...azaz kabinlány. Már többször vállalt hasonló munkát, és egy csomó egzotikus helyen járt már így. Másik társam egy üzletember volt a Philips-től, és Singapurba ment, már sokadjára. Érdekes történeteket mesélt a helyről.

Párizsba 22:4O-re ért be a gép. A 2B terminálról kellett volna átrohanni valahogy a 2F-re. Jó nagy reptér az a Charles De Gaulle! Ha nem várnak, tuti lekéstem volna. De szerencsére, mivel már volt beszállókártyám, a légitársaságnak meg kellett tennie mindent, hogy megvárjanak. Amikor kiszálltunk a gépből, már ott is volt egy Air France-os nő, és engem keresett, mert csak én mentem az F-ről. (a társaim az E-re mentek, másik kísérővel.) Miután jelentkeztem, hogy én vagyok az, egyből elkezdtünk rohanni le a lépcsőn, ki a repcsik között parkoló kisbuszba. Nem taposhatott a gázra segítőm, mert a rendőrség szigorúan figyelte őket is odabenn. Magyarázta, hogy most épp a csomagomat is hasonló iramban szállítják a géphez, remélhetőleg. Izgi volt. Leparkolt az F terminál előtt, berohantunk, és ott is rohantunk kínai túristacsoportot félrelökve, átvilágítókapun előrenyomakodva, pont mint a filmekben :D A johannesburgi gép is késett persze, szóval még simán elértem.

Ez a gép egy air-bus volt. Szerintem még nem is utaztam ekkorán életemben. Volt ebben Business osztály, extra business osztály, VIP osztály, és persze a nyomorgósabb túrista. 9 szék volt egy sorban, hármas felosztással. Sajnos én pont középre kerültem, ami a legkényelmetlenebb, mert ha ki akarok menni, fel kell állítanom valakit. Persze mindkét szomszédom aludt amikor mentem volna, ezért végül át kellett másznom a karfákon lépdesve. Az egyik szomszédom egy lengyel srác volt, aki Pretóriába ment egy zongora versenyre. Megtudtam, hogy egy ilyen verseny hetekig tart, és legalább 5 fordulós. Szóval itt lesz februárig, úgyhogy ha unatkoznék akár el is nézhetek. :)

A repülő időben földet ért. Azért az út hosszú volt és fárasztó, néha kissé gyomorforgató, sokszor nem ismételném meg! Párizsból Johannesburgba 88OO km-t tettünk meg.

Szüleim már vártak. A csomagom viszont nem érte el a csatlakozást, remélhetőleg holnapra kiszállítják!

Pretóriában egész nap zuhogott az eső, kb 17 fok van. Nem pont ilyen idő ugrik be Afrikáról, de azért pálmafák is vannak, ami meggyőzőbb! Sok a zöld, a másik oldalon vezetnek, a nagyobb házak kerítésében áram van. Hirtelen ennyi.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Elsőőő!

A csomaghoz sok sikert, meg részvétem, meg minden...

Névtelen írta...

Kalandosan kezdődik :)

Névtelen írta...

a lényeg h megérkeztél:), most kezd a have fun part ;)

Andris írta...

A repülőn székeken átmászkálás nekem is ismerős... és amikor pont bizonytalanul egyensúlyoz az ember egy karfán, és fél, hogy ráesik egy alvó útitársára, eszébe jut, hogy éppen hány ezer méteren repül, és megnyugszik: nem is eshet olyan nagyot. :D