Kezdjük az odaúttal. Hosszú. Hawaii jó messze van. Tökéletes párkapcsolat tesztelésére, mert ha az odaút alatt kibírják egymást és nem vesznek össze, akkor biztos alapokon áll a kapcsolat.
Londonból Los Angelesig a British Airways-el repültem, és az út kb. 11 óra 15 perc volt. A folyosó szélén ültem két pasival egy sorban, ami praktikus volt, mert amíg én legalább 6-szor elmentem wc-re, addig nekem csak kétszer kellett kiengednem őket. Egyébként nem volt semmi különös az úton, nem haverkodtam senkivel, tévéztem meg bóbiskoltam. Kétszer kaptunk enni, egy főételt meg egy reggelit, meg közben jégkrémet és vizet.
Los Angelesben léptem be amerikába, ami azt jelentette, hogy itt kellett átesnem a bevándorlásos beléptetésen. Először egy ESTA-automatához tereltek, ahol be kellett olvastatnom az útlevelemet, jóváhagynom az adataim, bevallani, hogy nem hoztam be semmi nem megengedettet és nem vagyok terrorista, majd a gép lefotózott és levette az ujjlenyomataimat. Aztán közölte, hogy valami nem oké, ezért menjek az ügyintézőkhöz. Ahova kilométeres sor kígyózott, úgyhogy megrémültem, hogy nem fogom elérni a csatlakozást, mivel utána még fel kellett vennem a bőröndöm és feladnom a Hawaii gépre, aztán átmenni a biztonsági ellenőrzésen.
Aztán végül feleslegesen aggódtam, mert kb két óra alatt átjutottam minden akadályon és nem késtem le a következő gépet. A bevándorlásos konkrétan semmit nem kérdezett, nem tűntem gyanús migránsnak ezek szerint. Magyarázta, hogy valószínűleg azért nem ismerte fel az arcom az ESTA-automata, mert most léptem be először ESTÀ-val.
Rutinos utazó vagyok, de ez a los angelesi átszállás kissé összezavart. Miután felszedtem a bőröndöt, nem volt annyira egyértelmű, merre kell vele mennem. Kóvályogtam kicsit a reptér előtt, aztán visszamentem megkérdezni egy kedves biztonságis hölgyet, aki útbaigazított. Közben laza mozdulattal lekaptam a bőröndről a cédulát, mivel, gondoltam a következő járatra újat kapok. Hát hiba volt, mert bár felvettem a bőröndöt, az végig be volt csekkolva a cédulán, ugyan azzal kellett volna beadnom ismét. Szerencsére a checkin pultos lány ügyesen visszavarázsolta rá egy tűzőgép segítségével, és szerencsére közeli kuka híján csak a táskámba gyűrtem be a cédulát, nem a szemetesbe. Ezek után már csak egyszer kértem útbaigazítást, mivel nem találtam a kapuszámom, de még ennyi szerencsétlenkedés is belefért az időbe bőven.
A Los Angeles-Honolulu útvonal 5 óra 45 perc volt kb. Itt főleg alvást szimuláltam, meg váltottam pár szót a szomszédommal, aki egy fiatal floridai lány volt. Most repült életében először és ment apukáját látogatni, aki hawaiion dolgozik. Nagyon lelkes és barátkozós volt.
American Airlines-zal utaztunk, ami kissé fapados, mivel a közel 6 óélrás útra csak egy kis zacskó perec és innivaló járt ingyen. Erre nem számítottam, úgyhogy eléggé éhesen érkeztem Honoluluba. Szerencsémre itt elém jött a japándobos Endo házaspár, akiket pár hete ismertem meg egy németországi dobos eseményen, és teljesen szárnyuk alá vettek itteni utam alatt. Ők szerezték az oahui szállásomat is, mivel beajánlottak az egyetemi kampusz kedvezményes árú koleszába, ami 33 USD éjszakánként.
Szerencsére volt wifi a reptér előtt is, így siketesen megtaláltuk egymást, aztán elvittek étterembe vacsizni. Japán étterembe mentünk, ahol halat, csirkefasirtos nyársat, tofut, kávézselét ettünk, aztán leraktak a kampuszon. A leraktak alatt nem csak azt értem, hogy kiraktak, hanem feljöttek megnézni a szobát is, hogy minden rendben van-e. Szóval nagyon jó kezekben vagyok.
A kolesz 6 emeletes, de trükkös kialakítású, mert a szobámhoz tartozó közös konyharész a harmadikon van, és innen fél emelettel lejjebb és feljebb vannak a hálószobák. A konyha amúgy fedett terasz, nincs oldalfala, és jó óriási, mint valami főzőiskola.
A szobám picike, van benne egy ágy, egy beépített szekrény, egy tükör és egy nagy fiókos sarokasztal. Légkondi nincs, csak asztali ventilátor, de mivel megfáztam a repülőúton, nem is hiányzik. A célnak pont megfelel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése