Hawaii - első benyomások (2019.06.24)

Szóval az úgy volt, hogy bár a mobilnetet még előtte kikapcsoltam, maga a roaming valamiért nem kapcsolt le, ezért hálózatot fogtam a mobilomon a los angelesi reptéren. A fogott hálózat alapján szépen automatikusan átállt a mobilom a los angelesi időzónára, aztán ott is maradt, miután sikeresen kikapcsoltam a roamingot. Persze ezt valahogy nem észleltem, mivel érkezésemkor honoluluban főleg a tesóm által kölcsönzött karórát használtam első este. Viszont levettem zuhanyzáshoz, és elrejtettem a táskámban, ezért legközelebbi időellenőrzéskor - másnap reggel - a mobilom volt először kéznél, így ahhoz igazodtam. Ez azt jelentette, hogy honolului első napomat a los angelesi időzónában kezdtem meg, ami 3 órával jár Hawaii előtt. Az utazás és időeltolódások miatt egyáltalán nem tűnt fel, hogy valójában nem 8-kor keltem, hanem 5-kor. Ugyan kissé még szürkület volt, de ezt annak tudtam be, hogy borús az idő, hiszen előző este volt egy nagy zuhé is. Így történt, hogy 7 órakor indultam sétára a szállásról, ami kb 50 perc gyaloglásra van a strandrésztől, és közben csodálkoztam, hogy milyen kihallt a város hétfő reggel "10-kor". Waikikiben azért már mászkáltak túristák és kezdtek nyitni a boltok. A kinézett kávézóm, a Sheraton hotel melletti Honolulu Coffe is már nyitva volt, úgyhogy beugrottam egy Hawaiian lattéra és egy tojásos-sajtos szendvicsre. A latte egész édes volt, gyanítom, hogy mézet tettek bele. 

A sétám alapján az alábbi első benyomásaim vannak Hawaiiról. Az egyetemi kampusz különösen, de a város egyéb részei is tele vannak egzotikus növényekkel, szép virágzó fákkal és bokrokkal. Mivel a levegő meleg és kissé fülledt, teljesen olyan, mintha pálmaházban sétálna az ember egy botanikus kertben. Az illatok is olyanok mint egy pálmaházban, kissé nedves fűszeres, trópusi, és néha tényleg van virágillat is a levegőben. Nekem nagyon tetszett és a megfázásomra is olyan volt, mint valami inhalátor. A páratartalom épp csak annyi, hogy ne legyen nagyon zavaróan fülledt, pont határeset. És mint egy botanikus kert, tele van a környék madarakkal. A kilátás az ablakomból fákra nyílik, és csivitelnek rendesen reggelente. 

A városban van buszhálózat, de eddig sétáltam, mert úgy többet látok és ráérek. A buszok elején van lehajtható bicikli tartó, amire két bringa ráfér. Sok a pálma, van minden féle formájú. Sok viszont a hajléktalan is. Feltűnően sokan vannak. Állítólag egyes államok vesznek nekik egy irányú jegyet Hawaiira, hogy megszabaduljanak tőlük, nekik meg kedvező az itteni egész éves meleg időjárás, nincs többé utcán átvészelendő hideg tél. Waikiki környékén a turisták 80%-a japán, emiatt egyfolytában japán beszédet hallok és szinte minden ki van írva japánul is. Meg Honolulu tele van japán kajákkal és boltokkal, szóval olyan, mintha igazából Japánnak egy olyan részén lennék, ahol angol az alapnyelv. Ezt az érzést erősíti nálam az is, hogy taiko órákra is megyek. 

Csak Oahu szigezen van vagy 20 taiko csapat állítólag! A jóval kisebb Kauain is van 3. Jó helyre jöttem, úgy érzem! 

Waikikin szemrevételeztem a strandot, ami szép homokos, pálmafás. A víz azúrkék és a hullámok lágyan fodrozódtak. Így korareggel nem volt nagy tömeg, később meg esős idő volt, úgyhogy még nem tudom, strandidőben milyen a zsúfoltsága. A víz picikét hideg, de szokható. 

Strandlátogatásom után szép lassan visszasétáltam a koleszba, mert Endoék negyed 2-re jöttek értem. Ezen a ponton jöttem rá, hogy rossz időzónában vagyok, mivel gyanús volt, hogy nem érkeztek még meg, pedig már majdnem kétóra. Gyorsan rácsörögtem a feleségre, Chizukora, aki megerősítette, hogy bizony, negyed 2-kor találkozunk.  Gyors telefon ellenőrzés és karóra előketesés után rájöttem a hibámra. 

Így hirtelen nyertem 3 órát, úgyhogy betértem egy Endoék által ajánlott ramenesbe, az Agu ramen bisztróba, ahol kipróbáltam a parmezános ramen specialitásukat, ami egész finom volt. Aztán értem jöttek Endoék és egy tanítványuk, a barbadosi Marley és elkocsikáztunk a remek Taiko rendszámú kisbuszukkal az egyik könyvtárba, ahol fellépésük volt, amit megnézhettem és kicsit segítettem a pakolásnál. 

Este 7-8-ig volt egy középhaladó taiko óra amin részt vehettem, aztán 8-9-ig katsugi okedo óra volt, amit már régóta ki akartam próbálni. A középhaladó órát Kenny Endo tartotta és Oedo Sukeroku darabokat gyakoroltunk. A katsugi (vállon hordozható dob) órát az egyik tanítvány, Shawn tartotta, és saját készítésű gyakorló dobokon játszottunk. Egész jól szóltak ahhoz képest. Élveztem mindkét órát és a végén az egyik tanítvány elhozott a szállásra kocsival, így ismét jó dolgom volt. 

Hawaii - odaút (2019.06.23)

Kezdjük az odaúttal. Hosszú. Hawaii jó messze van. Tökéletes párkapcsolat tesztelésére, mert ha az odaút alatt kibírják egymást és nem vesznek össze, akkor biztos alapokon áll a kapcsolat. 

Londonból Los Angelesig a British Airways-el repültem, és az út kb. 11 óra 15 perc volt. A folyosó szélén ültem két pasival egy sorban, ami praktikus volt, mert amíg én legalább 6-szor elmentem wc-re, addig nekem csak kétszer kellett kiengednem őket. Egyébként nem volt semmi különös az úton, nem haverkodtam senkivel, tévéztem meg bóbiskoltam. Kétszer kaptunk enni, egy főételt meg egy reggelit, meg közben jégkrémet és vizet. 

Los Angelesben léptem be amerikába, ami azt jelentette, hogy itt kellett átesnem a bevándorlásos beléptetésen. Először egy ESTA-automatához tereltek, ahol be kellett olvastatnom az útlevelemet, jóváhagynom az adataim, bevallani, hogy nem hoztam be semmi nem megengedettet és nem vagyok terrorista, majd a gép lefotózott és levette az ujjlenyomataimat. Aztán közölte, hogy valami nem oké, ezért menjek az ügyintézőkhöz. Ahova kilométeres sor kígyózott, úgyhogy megrémültem, hogy nem fogom elérni a csatlakozást, mivel utána még fel kellett vennem a bőröndöm és feladnom a Hawaii gépre, aztán átmenni a biztonsági ellenőrzésen. 

Aztán végül feleslegesen aggódtam, mert kb két óra alatt átjutottam minden akadályon és nem késtem le a következő gépet. A bevándorlásos konkrétan semmit nem kérdezett, nem tűntem gyanús migránsnak ezek szerint. Magyarázta, hogy valószínűleg azért nem ismerte fel az arcom az ESTA-automata, mert most léptem be először ESTÀ-val. 

Rutinos utazó vagyok, de ez a los angelesi átszállás kissé összezavart. Miután felszedtem a bőröndöt, nem volt annyira egyértelmű, merre kell vele mennem. Kóvályogtam kicsit a reptér előtt, aztán visszamentem megkérdezni egy kedves biztonságis hölgyet, aki útbaigazított. Közben laza mozdulattal lekaptam a bőröndről a cédulát, mivel, gondoltam a következő járatra újat kapok. Hát hiba volt, mert bár felvettem a bőröndöt, az végig be volt csekkolva a cédulán, ugyan azzal kellett volna beadnom ismét. Szerencsére a checkin pultos lány ügyesen visszavarázsolta rá egy tűzőgép segítségével, és szerencsére közeli kuka híján csak a táskámba gyűrtem be a cédulát, nem a szemetesbe. Ezek után már csak egyszer kértem útbaigazítást, mivel nem találtam a kapuszámom, de még ennyi szerencsétlenkedés is belefért az időbe bőven. 

A Los Angeles-Honolulu útvonal 5 óra 45 perc volt kb. Itt főleg alvást szimuláltam, meg váltottam pár szót a szomszédommal, aki egy fiatal floridai lány volt. Most repült életében először és ment apukáját látogatni, aki hawaiion dolgozik. Nagyon lelkes és barátkozós volt. 

American Airlines-zal utaztunk, ami kissé fapados, mivel a közel 6 óélrás útra csak egy kis zacskó perec és innivaló járt ingyen. Erre nem számítottam, úgyhogy eléggé éhesen érkeztem Honoluluba. Szerencsémre itt elém jött a japándobos Endo házaspár, akiket pár hete ismertem meg egy németországi dobos eseményen, és teljesen szárnyuk alá vettek itteni utam alatt. Ők szerezték az oahui szállásomat is, mivel beajánlottak az egyetemi kampusz kedvezményes árú koleszába, ami 33 USD éjszakánként. 

Szerencsére volt wifi a reptér előtt is, így siketesen megtaláltuk egymást, aztán elvittek étterembe vacsizni. Japán étterembe mentünk, ahol halat, csirkefasirtos nyársat, tofut, kávézselét ettünk, aztán leraktak a kampuszon. A leraktak alatt nem csak azt értem, hogy kiraktak, hanem feljöttek megnézni a szobát is, hogy minden rendben van-e. Szóval nagyon jó kezekben vagyok. 

A kolesz 6 emeletes, de trükkös kialakítású, mert a szobámhoz tartozó közös konyharész a harmadikon van, és innen fél emelettel lejjebb és feljebb vannak a hálószobák. A konyha amúgy fedett terasz, nincs oldalfala, és jó óriási, mint valami főzőiskola. 

A szobám picike, van benne egy ágy, egy beépített szekrény, egy tükör és egy nagy fiókos sarokasztal. Légkondi nincs, csak asztali ventilátor, de mivel megfáztam a repülőúton, nem is hiányzik. A célnak pont megfelel. 

Megyek Hawaiira!

Megyek Hawaiira!!!

Hawaii olyan hely, aminek hallatán szerintem minden magyarnak az egzotikus nyaralás és pálmafák képe ugrik be. A legtipikusabb szimbóluma az olyan vakációnak, amiről csak álmodozunk, vagy beépítjük hétköznapi mondatainkba, mint a kikapcsolódás szinonimáját, "Háváj van!". Én legalábbis így látom, és ezt erősítette bennem az is, amikor a checkin pultos srác elismerően elmosolyodott honolului uticélom láttán, és az útlevél ellenörző rendőr zokon vette, amikor csak úgy odavetettem neki a Honolulut arra a kérdésére, hogy csak Londonig megyek-e. Szerinte úgy mondtam, mintha az iraki Erbilbe mennék (az ő példája volt!), pedig ez többet érdemel, hiszen mégiscsak Hawaii! 

Első állomásom London, ez egy rövid 2,5 órás kitérő. A gépünk persze késik, mint mostanában szinte minden gép szokott, de remélhetőleg elindulunk hamarosan. Ezt az útszakaszt is várom, mert Londonban vár húgocskám, akit jó lesz újra látni! 

Hasznos információ: a bőröndöt addig adják fel, ameddig én kérem. Vagyis, checkinnél lehet választani, hogy fel akarom-e venni Londonban, vagy mehet Los Angelesig, ahol belépek Amerikába. A checkin pultos javaslatára inkább felvettem, mert azt sugallta, nem jó ötlet otthagyni estére, ha ilyen hosszú az átszállási idő (14 óra). 

Heathrow reptéren várt tesóm és együtt bemetróztunk a városba, beszélgettünk egy jót, kaptam fincsi vacsorát, és még aludni is maradt időm, bár azért jóval korábban kellett kelnem, mint amihez szokva vagyok. De most mégsem bántam, mivel...megyek Hawaiira!!