Második napom Tokamachiban hóeséssel indult és szinte egész nap havazott. Mivel sok fesztivál program törölve lett a baleset miatt, és a kinézettek egy része vasárnapra esett, ezért nem volt olyan sűrű a beosztásunk. Kaptam reggelit, aztán lassan összeszedtük magunkat és Shota anyukája elment dolgozni, apukája pedig elvitt minket kocsikázni a hóban. Elmentünk megnézni nappal is a piramisos hóalkotást, és most jó sokan jöttek megcsodálni. Ez lett a díjnyertes, ahogy éreztük. Utána apuka felvitt minket kocsival egy hegyi úton, szép kilátást mutatni, de sajnos a hóeséstől nem sokat lehetett látni belőle. Normális látásviszonyok között rizsteraszokra lett volna onnan rálátás, így csak fehérség volt főleg, pedig még a síszemüvegemet is felvettem, hátha átlátok rajta. Viszont cserébe megcsodálhattam az autóút mentén a méteres hófalat.
A városba visszatérve, az egyik fesztivál helyszínen épp mochi püfölés zajlott, amit természetesen ki kellett próbálnom. Eddig ez még kimaradt az életemből, mindig csak néztem. Megállapítottam, hogy ütni nem olyan nehéz, segít a gravitáció meg a taiko gyakorlat, viszont visszaemelni a fakalapácsot már kihívás lesz egy idő után, miután elkezd a massza egyre jobban ragadni! Ütöttem néhányat, begyűjtöttem a külföldinek járó "ügyes!" megjegyzéseket, aztán mentünk tovább, ebédelni.
Ebédre soba tésztát ettünk egy neves helyi étterembe, a Kojimayába, tekintva, hogy Tokamachi nevezetes étele a soba. Természetesen fincsi volt minden, és bentről hangulatos volt nézni a széles üvegablakon át, ahogy egyre nagyobb pelyhekben esett a hó a fehér tájra. Érdekesség volt, hogy az étkezés végén a maradék szószos tálat felöntötték kérésre azzal a vízzel, amiben a tészta főtt, és levesként lehetett iszogatni.
Ebéd után sziesztáztunk otthon, aztán Shota húga volt a fuvarfelelős és bevitt minket a fesztiválra. Az új művelődési házba mentünk, ahol végignéztem egy fénykép kiállítást az előző évek nagyszínpadi hóalkotásáról. Volt közte pár igazán lenyűgöző, ahol a hóépület második emeletén is álltak fellépők.
A művház szinpadára szervezték át idén a baleset miatt a nem törölt színpadi fellépéseket, de oda nem fért be mindenki, ezért az előtérben is vetítették a bent zajló eseményeket. Leültünk nézni egy kicsit, aztán egész sokáig ottragadtunk. Először énekesek léptek fel, egy férfiszoprán majd egy helyi énekesnő, akinek úgy csillogott a ruhája, hogy szinte vakító volt. Aztán jöttek a "monomane" humoristák, akik hírességeket utánoznak. Az egyiket még én is ismertem, és azt is, akit utánzott. Persze a legtöbb utánzott ismeretlen volt, ezért kénytelen voltam a mögöttem lelkesen kommentáló pár véleményére hagyatkozni műsor közben, miszerint az utolsó előtti fellépő különösen tehetségesen utánzott. Volt egy Jackie Chan utánzó is, aki felhívott a színpadra két önként jelentkezőt, akikkel verekedős jelenetet adott elő, amik végén szép hátraszaltós eséseket produkált. A második felhívott kisfiúval kicsit nehezen sikerült összehozni a jelenetet, vagy négyszer újrakezdték. A kisfiú ennek ellenére nagyon lelkes volt és még egy másik fellépőnél is láthattuk a színpadon.
A monomane műsor után otthagytuk Shotával a vetítőt és a gimije udvarán levő fesztivál helyszínre sétáltunk, ahol étel-ital standok voltak. Megkerestük a szülőket, akiket egy pálcikára húzott grillezett sós halas és szakés standnál találtunk meg. Rendeltek nekem is halat is, szakét is, melyből az utóbbi nagyon helyi volt, ugyanis egy darab mini és csúnya szárított hal figyelt mindenki poharában. Az ital kajikazake néven futott, ami a kajika és a szake szavak összevonása. A kajika a csúnyahal neve. A hal kizárólag íznek volt benne, nem evésre. Kicsit éreztem a halízt, de egyébként jól elnyomta az alkohol.
Shota közben elment egy barátjával inni, én meg a szülőkkel iszogattam tovább. Az asztalnál ültek ismerősök és ők is csatlakoztak a társalgáshoz. Az egyikükről megtudtam, hogy a polgármester felesége, Noriko. Egyszer kiálltam a szakadatlan hóesésbe megnézni a tüzijátékot, amit szívecskékkel, mosolygós arcokkal meg hóemberekkel fűszereztek. Ez volt első tüzijátékom hóban.
Aztán a standosbácsi zárórát jelentett és bónuszként szétöntötte az asztalnál ülők között a maradék halasszakét. Így eléggé határon táncoltam a józanság és részegség között a három poharammal. A szülők olyan négyet ittak és eléggé dölöngéltek. Noriko polgármester asszony is nagyon ölelkezős kedvében volt már amikor elköszöntünk. Úgy búcsúztatott, mintha legjobb barátnők lennénk, mókás volt. Aztán elindultunk gyalog hazafelé és anyuka veszélyesen közel dölöngélt néha az úttesthez, ezért gyorsan helyet cseréltem vele és befelé tereltem.
Öt perc séta után kijelentették, hogy éhesek és bedölöngéltek egy ismerősük bárjába. Hát itt a menüvel kihozott halon kívül nem sokat ettünk, ugyanis anyuka bevonult a mosdóba és amikor előjött, már fordult is vissza megint. Apuka felhívta Minorit, hogy jöjjön értünk, mert nem fog menni gyalogosan a maradék 5 perc táv sem.
Minori gyorsan megérkezett, aztán anyuka is összeszedte magát és beültünk a kocsiba. Szerencsésen hazaértünk és előre mentem fürdeni. Mire visszatértem a nappaliba jelezni, hogy készen vagyok, mehet a következő, már csak Minori volt ébren, mindkét szülő kidőlt a kotatsu alatt. Én is távolinak érzékeltem kicsit a világot, úgyhogy gyorsan eltettem magam másnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése